Mint azt múltkor írtam, ezen a héten volt egy vendégünk, Martina, Csehországból. Kedden volt vele egy munkamegbeszélés, amin ott voltam én is. Az egész angolul zajlott, és majdnem két óra hosszan tartott – elég fárasztó volt. Mindenesetre érdekes is.
Másnap megkért, hogy tartsak neki egy kis beszámolót az általunk használt módszerek elméleti alapjairól. Ez már nehezebb feladat volt, de valahogy elboldogultam vele. Azt hiszem, egész sokmindent megértett.
Csütörtökön szerveztek egy kis autós kirándulást a vendég tiszteletére, ahova elvittek engem is. Úgyse vittek még sehova, itt volt az ideje:).
Első állomás Salin les Bains volt, ami többek között arról nevezetes, hogy itt született Sylvain. Amúgy egy nagyon aranyos kicsi falu, sok hegy által körbezárva egy kis völgyben. Van ott egy ma már csak múzeumként funkcionáló sóbánya. Ha jól értettem van a föld alatt valami sós vízforrás, vagy patak (sokkal sósabb, mint a tenger). Ennek a vizéből a középkortól egészen 1974-ig folyt a só kinyerése. Ezen túlmenően van a faluban egy nagyon szép régi templom, amit valamikor a román és a gótikus kor határán építettek.
Ezt követte Arbois, egy nagyon szép kisváros, hangulatos, régi, szűk, kis utcákkal. Ez a falu már a Jura hegység borvidékén található, itt dolgozott éveken keresztül Louis Pasteur (aki amúgy Franche-Comté régió 2. legnagyobb városában Dôle-ban született). Pont dél volt, mire ideérkeztünk, úgyhogy megebédeltünk. Nem olcsóért, dehát sebaj, nem minden nap megyek Arboisba... Előételnek egy nagyon érdekes ízű, finom mártással leöntött viszonylag vastag sonkaszelet volt. Főfogás: coq au vin, vagyis kakas vörösboros szószban valami különleges gombával. A körítés rizs volt. Mindehhez a Sylvain által választott (fehér)bor, ami erősen emlékeztetett a tokajira, csak nem volt annyira édes. Ahogy a Sylvain magyarázta, hasonló eljárással készült, mint a tokaji, egyébként chardonné és savagnin szőlők keverékéből. Vettünk belőle egy üveggel (23 euro volt – de nem is a legdrágább), amit hárman ittunk meg. Mint kiderült, létezik olyan is, hogy sárga bor, ami egy nagyon speciális helyi sajátosság. Savagnin szőlőből (ilyen szőlőt nem is nagyon termszetenek másutt Franciaországban) készül, speciális fahordóban speciális baktáriumokkal hat éven keresztül zavartalanul érlelve. Az ára is meglehetősen speciális többnyire. A desszert valami borban főtt vajas krém volt, amit aztán megsütöttek és karamellizálták a tetejét. De olyan rossz volt, hogy nem bírtam megenni.
A következő állomás Granges sur Baume volt – érdekes a falu nevének etimológiai eredete, de ezzel most inkább nem untatlak Benneteket. A lényeg, hogy egy fennsíkon terül el, közvetlenül mellette van egy festői szépségű völgy, három nagyobb hegy által körülzárva egy kis patakkal. A völgyben pedig van egy pici falu (Baume les Messieurs) és egy kolostor, amit valamikor a VII. században(!) alapítottak. Ebből a kolostorból ment el 910-ben hat szerzetes, akik megalapították Cluny kolostorát. A kolostor ma látható épületét egyébként a XII. és XIV. század között építették. Nagyon jó állapotban van, olyannyira, hogy – számomra roppant meglepő módon – bizonyos részei ma lakóházként funkcionálnak.
Utolsó állomás Château de Chalon volt, ahol egykor egy apácazárda volt. Ennek bizonyos megmaradt részeiben ma laknak, a másik része iskola. A kilátás lélegzetelállító a végeláthatatlan szőlőültetvényekkel barázdált völgyekre. A városka hangulata utánozhatalan a kis girbe-gurba kacskaringos utcácskákkal, évszázados házakkal. És minden nagyon jó állapotban van! Itt bementünk egy borospincébe bort kostolni. Megkóstoltunk 4 féle bort is, ebből 2 olyan típusú volt, mint amit ebédhez ittunk, volt továbbá egy sárga bor is (1999-es évjárat). A negyedik nem is igazi bor volt, hanem valami nagyon édes alkoholos cucc (csak egy része bor), inkább amolyan likőrszerűség. A borok kiválóak voltak, a Sylvain vett is 3 üveggel. Ezután irány haza kellemes alkoholos bódultságban.
