Kedves Barátaim, annyian kértétek tőlem, hogy informáljalak Benneteket az itteni eseményekről, hogy úgy döntöttem, elkezdek egy blogot írni. Nem tudom, hogy a későbbiekben mennyire lelkesen fogom frissíteni, minden esetre most itt az első adag, amiben megpróbálom nagyjából összefoglalni az első hét eseményeit.
Szeptember 16-án ment a gépem, amit a szokásos aggódásom és idegeskedésem ellenére minden gond nélkül elértem. Tartottam tőle, hogy a check-in-nél fizetni kell a poggyászom túlsúlya miatt (elvileg kilónként kétezer forint a büntetés), de senkinek nem okozott fennakadást, hogy a hátizsákom 24,8 kiló volt a megengedett 20 helyett – talán ez még a megengedett hibahatáron belül van.
Maga az utazás aztán kellemes volt, a repülő kényelmes volt – minden sorban csak öt szék volt a szokásos hat helyett (nemhiába a Swissair a világ egyik legjobb légitársasága), így a hely is több volt. Az idő tiszta volt, emiatt nagyon szép képeket tudtam csinálni az ablakból. Bázelbe repültem, ahol egy meglepően pici reptér van. Ki lehet jönni rögtön a francia oldalon (pont Franciaország és Svájc határán van ugyanis), ahol a Sylvain, a francia témavezetőm várt. Bázeltől Besançon 140 km-re van – manapság az autópályán nem akkora távolság – de menetközben megálltunk egy Quickben (az egy McDonalds szerű gyorsétterem), így nagyjából fél10 volt már mire megérkeztünk.
A szállásom nem a campus területén van, hanem az egyetem vendégházában (igazából az obszervatóriumé). Nagy előnye, hogy a szobám elég nagy, világos, a ház csendes, és nem utolsó sorban az ára csak kicsit több egy ekkora méretű kollégiumi szoba árának harmadánál(!). Hátránya ugyanakkor, hogy nincs internet. Net csak a munkahelyen van, ami viszont innen 300 méter, és este 11-ig be tudok menni.
Van két lakótársam, mindketten az obszervatóiumban dolgoznak. Az egyik egy olasz lány, Lucia (ő csak csütörtökön jött), csak angolul beszél (úgy, ahogy), ő amúgy posztdok, a másik egy francai srác, az ő nevére nem emlékszem, azt hiszem ő doktorandusz. Nemigen zavarjuk egymás köreit; úgy tűnik, megleszünk félévig különösebb konfliktus nélkül.
Van továbbá egy titokzatos idegen, akivel nem találkoztunk még, valószínűleg csak napközben van itt. Csak a konyhát használja, van ott jópár cucca, kajája a fridzsiderben... Talán a gondnok lehet.
Ami a „labort” illeti, most is ugyanott kaptam gépet, mint májusban, csak most egy teljesen újat, ami kicsit túlságosan is jó, lévén hogy nem fogom kihasználni a munkám során azt a sok előnyét, amivel rendelkezik (2.13 gigás kétprocesszoros gép 2 giga memóriával). A szobában van még a Franck, akinek novemberen lesz a védése – az ő munkáját veszem át félig-meddig, illetve Rachel, aki most jött vissza posztdokságból, egyéves státusza van, és egy kicsit furcsa lány. (Például nem hajlandó velem tegeződni). Munkát csak nagyjából szerdán kaptam, addig lógáztam a lábam, és attól tartok jövő hétre megint nem nagyon lesz majd mit csinálnom, ugyanis elutaznak a Sylvainék Korfura konferenciára.
Az első pár nap amúgy leginkább intézkedéssel telt el. Első nap megkaptam az ösztöndíjamat (ezt készpénzben, a többit majd utalják) – csupa 100 euros, amit nemigen fogadnak el sehol sem... Aztán többek között beiratkoztam, van már diákigazolványom, biztosításom, nyitottunk bankszámlát, sőt már az első havi szállást is kifizettem. Szóval az aklimatizálódásom adminisztratív része sínen van.
A francia egyelőre még nem igazán megy. A szokásos 10 és 4 órai kávészünetekben franciául megy a beszélgetés, amiből egy kukkot sem értek többnyire. Ugyanez van ebédnél, akkor általában 4-5 doktorandusszal megyünk el enni. Csütörtökön este mászkáltunk kicsit egy kisebb társasággal (Franck + a spanyol barátnője, Alexandra + mások) a városban, akikkel szinte csak franciául próbáltam beszélni. A végére már kezdtem kicsit belejönni, szóval talán nem reménytelen eset...
Hétvégén nincs menza, úgyhogy azt hiszem konzervekkel oldom meg egyelőre a kaját. Ha már nagyon utálok konzervet enni, lehet, hogy nekiállok főzni.
Ami a továbbiakat illeti, azt hiszem, megleszek itt kint gond nélkül. Majd meglátjuk. A legnagyobb akadály egylőre még a nyelv, de biztos ez is javulni fog majd.
