A hétvégre kicsit javult az idő, ami leginkább a sok napsütésben nyílvánult meg, így persze kevésbé van hideg, de csak ott, ahova eljutnak a napsugarak. Árnyékos helyen, illetve napnyugta után elég fagyos a hőmérséklet. Dehát lassan itt a tél...
Csütörtökön volt egy kis összejövetel Céline-éknél, ahol Bruno nem tudom, hányadik születésnapját ünnepeltük. A menü palacsinta volt most is (crèpe), aminek kicsit másmilyen volt a tésztája, mint amit a Caroline csinált (az breton crèpe volt), ez sokkal inkább hasonlított az otthoni palacsintára. Fogyasztani sósan (sonka, sajt) és édesen (lekvárok, stb.) lehetett. Innivalónak cidre (szénsavas almabor), de ez most a múltkorival ellentétben egész jó volt. Nem volt nagy társaság, most csak hatan voltunk (Céline, Caroline, Joanne, Ulysse, Bruno, és jómagam), így sokkal jobban részt tudtam venni a beszélgetésben. Meg talán jobban is értettem a dolgokat, mint múltkor. Aztán befutott Geoffrey, Céline pszichiáternek készülő barátja is. Kaja után Geoffrey megmutatta nekünk a Himalayánál készült képeit. Most szeptemberben volt ott 15 napig egyedül. Hihetetlenül jó fotókat csinált. Jó lenne egyszer személyesen is elmenni oda.
Szombaton aztán megint voltunk kirándulni. A Caroline-en kívül jött még az unokahúga, az ötéves Clémence és Ulysse is. Egy környékbeli forrást akartunk megnézni meg egy kastélyt. Végül aztán egyiket sem sikerült, mivel a forráshoz nem lehetett felmenni természetvédelmi okokból, a kastélyról pedig kiderült, hogy magánkastély, ezért nem látogatható. Kárpótlásként felkerüstük a Pont du Diable-ot (az ördög hídját), ami egy kis patak völgye felett ível át. Itt a dombok között egész jól megmaradt a hó annak ellenére, hogy szikrázó napsütés volt – sőt a patakot néhol vékony jég borította. Clémence a hótól teljesen megvadult, alig lehetett vele bírni, kicsit kikészített minket...
Az ördög hídja után következett a kastély, méghozzá Cléron kastélya. Elég jó állapotban volt, de mivel nem lehetett megnézni alaposan, a legnagyobb látnivalót a falu folyója, a Loue jelentette. Sötétedés után nem sokkal aztán itthon is voltam (mármint a szálláson).
Vasárnap délben ebédre voltunk hivatalosak a Sylvainékhez. Jó vendégként vittem magammal egy üveg bort, bár kicsit féltem, hogy mi lesz, ha rossz bort választok, mivel a Sylvain nagy borszakértő, akinél csak jó borokat lehet inni.
Nos a választás később nem bizonyult nyerőnek, mivel a borról kiderült, hogy borzasztó édes, és nagyjából csak desszerthez fogyasztható. Vagy még ahhoz sem. Mindenesetre a Sylvain jól nevelten megitta a maga félpohár borát, és nem mutatta, hogy nem ízlik neki. Ebéd után kávé/tea. Ezután átlapoztuk a Sylvain Budapest útikönyvét, majd elmentünk a gyerekekkel a játszótérre (de hogy minek...?). A visszetérés után uzsonna annak, aki éhes volt, nekünk tea/kávé, majd megnéztünk két (!) könyvet, ami a régióról tartalmazott képeket. Ez annyiból jó volt, hogy a Sylvain magyarázott hozzá egy csomó mindent, másrészt viszont már borzasztóan mehetnékem volt, mert még el kellett intéznem a Luciával hogy bejussak az obszervatóriumba a kimosott ruháimért. Hat felé aztán távoztam. Magyarosan.
Nagyon utálom, hogy ennyire rá vagyok utalva a Luciára a mosást illetően – olyan körülményes így az egész...
Jövő heti kilátások: kabátvásárlás legkésőbb hétvégén (elhatároztam) – munka – ki kell derítenem, mikor hova utazom még a visszalévő négy hétben – munka – egy kis kikapcsolódás – és munka, hogy teljes legyen a kép.
