Jelentem, gond nélkül megjártam Lyont. Vagyis hogy nem jártam meg, hiszen nem volt semmi gond. Sőt. Ennyire tán még nem is éreztem magam jól, mióta itt vagyok. 3 nap, teljes kikapcsolódás úgy, hogy közben egyáltalán nem gondoltam a munkára.
Voltunk kirakodós piacon, vettünk büdös sajtokat, amiknek egy részét meg is ettük. Mászkáltunk sokat, meg béreltünk biciklit is – gyakorlatilag ingyen. Franciaország jópár városában működik már az a biciklis rendszer, amit először itt vezettek be Lyonban. Ha jól értettem, egy félórás időtartamon belül a bicikli használta ingyenes, azon felül pedig, valami jelképes összeget kell fizetni (óránként fél euró?). Ez a része persze fárasztó volt, mert mentünk egész nap, de nem bántuk egy cseppest sem, mert a látvány kárpótolta az embert mindenért.
A város Franciaország harmadik legnagyobb városa 800 ezer ténylegesen bent lakóval, illetve ezenfelül 600 ezer elővárosival. A városban két folyó van, amik itt folynak össze: a Rhône és a Saône – az utóbbi folyik bele az előbbibe. A kettő között pedig egy „félsziget”, körülötte dombok, sok fával és parkkal. A rakpartokon álló fasorok, illetve a szorosan egymás mellé épült színes házak leírhatalan hangulatot kölcsönöznek a városnak. Ha az ember nem megy sehova sem, csak sétál Lyon utcáin, már megérte elmenni. Persze mi megpróbáltunk bemenni több helyre is.
Az „Aranyfej parkba” (Parc de la tête d’or) éppenséggel sikerült is. Nagyjából olyan, mint a városliget, van itt botanikus kert és vadaspark is (állatkert), meg tó is meg sziget is. Ehhez szerencsére ragyogó szép napsütés társult.
A Szépművészeti múzeummal és a gall-román amfiteátrummal már kevesebb szerencsénk volt, mert azokat lekéstük hétfőn, kedden pedig zárva voltak, mint majdnem minden múzeum Franciaországban. Ez alól kivételt képez a modern művészetek múzeuma, ami hétfőn tart zárva – pont amikor meg akartuk nézni. Kedden persze nyitva volt, de akkor már nem volt időnk rá. Lekéstük sajnos a Saint Jean katedrálist is, ami Lyon legrégebbi (12. századi) és egyik legnagyobb katedrálisa.
A napi kaja általban igen egyszerű volt: reggel kávé, croissant egy kávézóban, délben mondjuk szendvics egy szendvicsbárban, este pedig étterem helyi specialitásokkal (egyszer gyöngytyúkot ettem) és természetesen helyi borokkal. A helyi borok a burgundi és bordói borokkal ellentétben ízlettek – már azt hittem, nem fogok találni jó borokat a franche-comtéiakat leszámítva.
A szállás kicsit problémásabb volt, de végül azt is sikerült megoldani. A problémát igazából az jelentette, hogy reggel még nem tudtuk, hol fogok aludni aznap este. Juditnak (a továbbiakban Juca) ugyanis egy akkor kis szobája van, mint amekkora nekem volt itt annak idején májusban. Azzal a különbséggel, hogy neki nincs fürdőszobája sem, mindössze 9 m2-e, ami pedig azért 4 embernek nem valami sok.
Úgyhogy első este én nem aludtam ott – nekem végül Juca egyik barátnőjénél találtunk szállást, ahol épp volt egy üres szoba arra az éjszakára. Ennek egyik előnye többek között az volt, hogy a franciát is gyakorolhattam. A második éjszaka során megtapasztalhattam én is, hogy milyen amikor 3 ember osztozik 9 m2-en – ezen az estén Juca aludt egy rég nem látott ismerősénél.
A három nap aztán olyan gyorsan elment, hogy egyszer csak azon vettük magunkat észre, hogy már menni is kell haza. Persze a sztrájk előtt.
Mikor megjöttem, itt Besançonban már majdnem tél volt – lehet, hogy nem hiába mondják, hogy Franciaország egyik leghidegebb helye. Másnap még havazott is – egészen hihetetlen volt az előző napi napsütéshez képest.
Azóta szerencsére a hó elolvadt, viszont borzasztó hideg van. Elő is vettem a bélelt kabátomat, ami nem tudom, hogy elég lesz-e, ha itt ennyire hideg van már novemberben... Ha nem, legfeljebb veszek majd egyet, úgysem ártana egy új.
Ahogy visszejöttem, kicsit nehéz volt újra felvenni a munka ritmusát. De azért sikerült valahogy.
Ma tudatosult bennem, hogy már csak egy hónapig vagyok itt (vasárnaptól számítva már csak 4 hétig). Ezidő alatt pedig szeretnék még egyszer elemenni Lyonba és Párizsba (ezt Krisztina jóvoltából;)) is – ha lesz rá módom, illetve ha vasutasok méltóztatják befejezni a sztrájkot. Arról nem is beszélve, hogy sajnos tanulnom is kéne lassan (pedig már eléggé elszoktam tőle), mivel a karácsony előtti héten lesz egy vizsgám is.A munkával sem ártana haladni (ami úgy néz ki, már lassan egész normálisan beindult), és persze kéne még élni is, meg azért néha kikapcsolódni is, meg fejlődni a franciával is, meg bridzselni is...
És szombaton megint megnézünk valami környékbeli nevezetességet, vasárnap pedig ebéd a Sylvainéknél.
Egyszóval van mit csinálni – halad az élet...
Lyoni fotók: http://picasaweb.hu/djuree007 (igaz, kommentár nélkül)
