Igen, az ittlétem horrorisztikus eseményekkel indult, ugyanis nem jött meg a csomagom Bázelbe. Nevezzük szerencsének, hogy még vagy 15 embernek nem jött meg a poggyásza, így nem voltam együdl a problémával. Felvették az adaimat a Swissair irodájában (megadtam a besançoni címemet és a francia telefonszámomat), ahol nem sikerült teljesen megértenem, amit a nő mondott nekem franciául, bár azt hiszem, neki sem volt sok információja, hogy mi történhetett. Én mindenesetre azt gondolom, hogy mivel volt a Swissairnek egy zürichi járata majdnem ugyanakkor Budapestről, valahol Ferihegyen keverehették el a csomagot, ami esetleg Zürichben kötött ki ezek után. Most már nem is fogjuk megtudni, hogy mi történt ténylegesen. Kaptam egy papírt, amin volt egy telefonszám meg egy internetcím, ahol érdeklődhettem. Továbbá közölték, hogy majd másnap, vasánap keresni fog a taxis, aki elhozza a táskámat.
Másnap fel is hívtam a megadott telefonszámot, ahol egy automata közölte velem, hogy még nem kapták meg a csomagomat. Nem tudtam pontosan, hogy ezalatt mit kell érteni, de azt gondoltam, hogy nem jót. És a taxis sem hívott. Aztán azon kezdtem el idegeskedni, hogy esetleg rosszul adtam meg az elérhetőségeimet, így nem fog tudni elérni aki hozza a csomagot. Este a Sylvain megnézte nekem az internes címet, ahol még mindig annyi volt, hogy nem érkezett meg a csomagom. Itt már majdnem minden reményem elfogyott, és mivel nem volt egyetlen ruhám sem, azon kívül, amiben jöttem, elhatároztam, hogy másnap, kényszerűségből felkesem a Kiabit, és felruházkodom.
A hétfő aztán szerencsére fordulatot hozott a történeben, mert reggelre az internet tanusága szerint meglett a csomagom, és már úton volt felém. Ezt követően hívott a taxis egy svájci számról, akivel megállapodtunk, hogy este 9 és 11 között keres fel. Kezdtem bizakodni. Már csak azért kellett izgulnom, hogy meg is találja a házat, ami szerintem nem egy egyszerű feladat.
És lőn. 8 óra felé csöngetett valaki (ilyen nem történt azóta hogy én itt lakom). A taxis volt. És a táskám. Hihetetlen volt. És ami még tovább fokozta a dolgot, hogy a mind a három üveg bor, amit othonról hoztam a nagy hátizsákban, sértetlen volt! Végre tudtam fürdeni, fogat mosni, átöltözni... Másnap már a nap is szebben sütött.
Apropó nap. Itt egy-két félnapot leszámítva azóta süt a nap, hogy megjöttem. Az idő is ennek megfelelően nagyon enyhe, nem ritkán napközben 15-16 fok van. Tiszta tavasz. Néha esik ugyan. Kicsit magasabban fekvő helyeken (pl. Morteau és Montbéliard környékén), azért hidegebb van, arrafelé havazik.
A házban amúgy nem sok változás történt az alatt a három hét alatt amíg nem voltam itt. Leginkább az a nagy kosz volt feltünő, amit Nadjibnak (ő az „arab” – valójában algír) sikerült összehoznia – nem kizárt, hogy az 3 hét termése volt (vagyis ott töltötte a karácsonyt meg a szilvesztert). A wc és a konyha siralmas volt. Leginkább a wc. Nagyon érződött a Lucia hiánya, aki nem volt sehol. Ezt tovább tetézta, hogy 4 napra volt egy vendégünk, valaki, aki az eddig teljesen üres 2-es szobában lakott. Összefutnunk egyszer sem sikerült, mert mindig korán ment el és későn jött meg. A kultúrált wc-használatról egyébként nem sok fogalma volt. Már-már majdnem rászántam magam a wc-pucolásra, amikoris csütörtökre eltávozott a vendég, és megérkezett Lucia, úgyhogy megmenekültem. Lucia áttért a franciára, amit még viccesebb kiejtéssel beszél, mint az angolt. Teljesen egyedül állt neki, tanár nélkül egyetlen nyelvtan könyvvel, ami szerintem nagyon tiszteletreméltó. Meglepően sokmindent megért, noha az olasz azért elég távol van a franciától. Beszélni persze alig tud, de van egy csomó nyelvtani jelenség (ezek teszik nehézzé a franciát), amit már tud alkalmzani.
A héten érkeztek a laborba is vendégek, Madame és Monsieur Rayez Bordeauxból, mindeketten vegyészek. A Paul szerint Monsieur Rayez Franciaország egyik legjobb elméleti kémikusa. Azért jöttek, hogy dolgozzanak velünk, lenne ugyanis egy kinetikai modell, amit szeretnénk alkalmazni, és Monsieur Rayeztől várjuk, hogy megvilágítson minket. Egyébként Monsieur Rayez nem először dolgozik a Sylvainékkel, főleg a Paullal nagy haverok. Egy egész különös személyiség, sajátos gondolkodásmóddal és munkastílussal. Elég keveset alszik általában, nagyon gyakran éjszaka dolgozik, és néha a legkülönösebb helyzetekben el bír aludni. Amúgy egy nagyon vidám, mosolygós valaki – és tanárnak sem utolsó, szeret magyarázni és jól is csinálja.
Szóval megérkeztek csütörtök este, péntek reggel M Rayez pedig mindjárt tartott egy előadást – sok dolgot megértettem, azt hiszem a fülem kezd hozzá szokni a francia beszédhez. Péntek délután aztán kicsit dolgoztunk is együtt – leginkább csak a rövidtávú tervekről volt szó, meg arról, hogy Jean-Calude (alias M Rayez) tartana egy előadást Bordeauxban február elején, amire jó lenne elmennem, mert ott részletesen bemutatja az általunk használni kívánt elméletet. Chuette! Legalább megnézem Bordeaux-t is.
Este vacsora volt a Pauléknál, aki nagyon szeret főzni, főleg vietnámi és kínai kajákat. A lakásuk nagyon nagy és pazar módon van berendezve (ha emlékeztek, a Paul az aki vietnámi származású és borzasztó gazdag), a bútorok többsége, a képek, a tárgyak ázsiaiak – felér egy orientológiai gyűjteménnyel. A kaja nem volt rossz - ázsiai volt, ami kicsit furcsa volt az én európai gyomromnak. Evőeszkövnek természetesen csak pálca volt (amit baguette-nek hívnak, mint a kenyeret), megszenvedtem vele. Vacsora után kínai jázmin tea, amit az otthon kapható meg sem közelít. Maga tea azt hiszem szárított jázmin bimbó, bele kell dobni forró vízbe, és ezek után a bimbó kinyílik, és az ember egy hatalmas virágot lát úszkálni a vízben. Elég sokáig eltartott a vacsora, részemről csak amolyan jópofizás volt – elvégre miről tudnék beszélgetni egy idős francia házaspárral. Arról nem is beszélve, hogy éjjel 1 után értem haza.
Másnap, szombaton is Rayezék volt műsoron. Reggel csak annyi időm volt, hogy elszaladjak az intermarchéba, mivel fél12-től hivatalosan „dolgoztunk”. Szerintem összességében nem volt sok értelme, az érdemi dolgokat nagyjából 1 órába bele lehetett volna sűríteni. Este aztán a Sylvainéknél volt vacsora: aperitifnek egy kis Macvin (édes pancs) és vörös portói; utána pedig saláta fantasztikus salátaöntettel, krumplival, párolt zöldséggel, kenyérrel, morteau-i „kolbásszal” és sonkával. Hozzá vörös bor. Utána sajt, én részemről a mont d’or-t próbáltam ki, ami egy helyi különlegesség - nem volt rossz. Hazaérni akkor már valamivel korábban sikerült, fél 1-kor már meg is jöttem.
A másnapi kiránduláson úgy döntötem, nem veszek részt, elvégre rám is rámfér egy kis pihenés.
